Az elmúlt öt év

Hát kezdjük. Öt éve, hogy csak átmenetileg lakom otthon, az időm nagy részét vidéken töltöttem. Ez alatt az öt év alatt (2006 óta) laktam Kunhegyesen, Tiszaroffon, Mohácson, Fadd-Domboriban, Szekszárdon majd végül itt, Szarvason. Vége az utazásoknak, a hasis és fű és még ki tudja mi mindennel átitatott rövidebb-hosszabb eszméletvesztéseknek, felfedezéseknek. Vége az átszállásoknak, várakozásoknak, indulásoknak és érkezéseknek - legalábbis egyenlőre. Barátok, nem barátok, szerelmek sora bújik a múltba. A szoba már csak három napig élvezhető. Képek a falról le, amit muszáj, viszünk haza, a többi marad...az emlékek képei itt bentragadtak.

A Holt-Körös partján ültem és szakadt a hó

Plágium a cím, de nem érdekel. Most egyszerűen ez illik a legjobban ide. Mosolygós, kellemesen fáradt nap, és a piszkosszürke felhők okádják a hópelyheket. Gyerekes hát, de az se érdekel: én mindig őszintén rácsodálkozom a hóesésre, az adott tél első havára pedig főképp. Meg hát itt az ideje is, hogy melegen öltözve összejárjam a friss havat, benne hagyjam egy pillanatnyi roham erejéig a lábnyomom, hogy azután a következő hadosztálynyi hó, máris kezdje maga alá temetni. Nincs megállás, csak szakadatlan és egyre erősödő hullámokban meginduló támadás. És a nagy fehérség köpenyt terít a vállamra, a szél pedig borzol...

Merevedés

Napközben a nyolcvanas évek itthoni képviselői, már ami az alternatív/új hullám zenéit illeti: így került sor A Cég, az URH, a Trabant hallgatására is. Néha a képernyőn felvillan J. szeme. Közben egy-két régi zene vagy épp film beszerzése, cserebere, egyebek. A listába pötyögöm a fotók számait napok óta: a monotónia virágzása. Finomított kvarcmozdulatok a bőrön. Nézzünk bele a gondolatokba: ábrándot kergető biomechanika kapcsolatai, áramkörök a csodálat szintézisében. Elküldeném a verseim, ha volna hova és ha volna miért. Pihenő egy tengerparton, a hold tányérán megcsillannak a valaha volt óceánok. Csillagok közül szemezgetek az egyetlennel - bármit is mondok, lefagyott a memóriám. Almacikkelyek és Képzelt Város. Soha nem volt atomkorszak. Az űr visszfénye a szememben, olvasmányok betűrengetege okádja magából a képeket. Vetítek önmagamnak. Telefonbeszélgetések, örömteli hangok. Másfajta beszélgetések senkivel. Voltam, maradok, elmentem. Kiteljesedés az örvény legalján, ahol a lényeg marad csupán. Tisztázatlan papírlapok keresnek menedéket fiókjaimban, alszanak, mint akik soha nem akarnak felkelni álmukból, mint akik soha nem akarnak kilépni saját világomból. Menedék az agyamnak, menedék az ágyamnak. Fogjatok: lezuhanok.

Mindegymindegy

Cigaretta a kettőtizenegyben, kávé a kettőszázkilencben, melegítve, tejjel, kevés cukorral, majd a kettőtízben bolyongás. Számítógép előtt a világ, fáradtság vagy szimpla letargia, nem tudom minek az érzete, és némi bizonytalanság a jövő félévet illetően. januártól munkát kell találnom, rendezni a közben felhalmozott adósságaimat, rendeznem magam sorait...tiszta katasztrófahelyzet, de valahogy kievickélek belőle. Bízom magamban. Egy állás a legfontosabb most, legyen az bármiféle munka is. Már öt éve hogy folyamatosan dolgoztam, ez most olyan bénító érzés: bénító, hogy bizonytalan a jövőm, bénító, hogy most döbbenek rá, mennyi mindent én magam toltam el, ami a jövőképemet illeti. És mennyi mindent eltoltam magamtól ezzel. Persze nemcsak magamtól, hanem a családomtól is. Most megint egy csapda - ugyanaz mint sokszor, a nemtörődömség és a hanyagság csapdája visszaüt, és az acél rugók nagyot csapnak. Nincs választás - munka kell, nem segély, dolgozni kell, nem tanfolyamra járni. És ezt itt, most csak magamnak köszönhetem...mint néhányszor a múltban. Aki nem tanul időben, így jár, aki nem ébred fel időben, átalussza a lehetőségeket. Tenni akarás helyett cél, amit beteljesítek. Mától.

Kifelé menet

A kettőtizenegyben cigaretta és holdnézés. Előtte egy kis ízlelés: 2009-es Budai Chardonnay, a nyakas borok közül.Ma főképp neo-folk/dark ambient/world music hallgatás, bevásárlás előtt és után. Kint hideg szél, úgyhogy elmaradt az Ó-temetőbe tervezett séta, fotózással egybekötve. A The Dark Brotherhood demo borítójának ötletei.Valami történik, az állóvíz körül, feszes, nyugtalan tükre megbolydul, ráncokat vet, bizonyos törvényeknek engedelmeskedve. Jelek. Parancsok, amelyek anélkül futnak, hogy tudatos rágondolásról beszélhetnénk. Mi ezen a felén vagyunk a Földnek. A Hold fele, mint egy kettévágott gömb, hever a csillagok között. A félkör íve aranylóan ragyog, elütve némileg a belső héj színétől. Sötétben némi fény belőle, egy kevés a fel-felizzó parázs röpke, intenzív elmúlásából. Még gyönyörűbbnek tűnik a tiszta égbolton. Belémütközik egy szék kifelé menet.

Minden messzeség

Minden messzeség
ott van egy pontban
ujjaim a múlthoz érnek
kizárt
hogy a bűvölet fogva tart
de ami öröm ma
holnap magamhoz térít
a testcellában

Idomulás

Természetes frázisok

Gömböcök idomulnak a hasamhoz
a stimulált világegyetem obeliszkje
támaszkodik a szobrászhoz
és fraktálban méri az időt

Merem én azt mondani hogy semmirevaló az élet rongyos kis csücske?Merem.

Minden szín

Minden szín. Milyen fura még nekem is ez a cím, pedig csak egy kis csenés valamilyen szinten, mástól, másoktól. Mostanában Tomás Eloy Martínez "A tangóénekes" könyvét olvasom, érezhetően nagy hatással voltak rá más dél-amerikai írók, sokat idéz Borges-től, de mentorai és ajánlói között is főleg dél-amerikai írók szerepelnek: Gabriel García Márquez, Isabel Allende, Carlos Fuentes és Mario Vargas Llosa. Nagyon érzékeny könyv, könnyedén csap át egyik hangulatból a másikba (ezért is mertem állítani - sok benne a dél-amerikai írók által keltett hatás, de természetesen ezt még megfejeli a saját szája ízével is), a világ legtermészetesebb hangján. A vicc az egészben, hogy egy áruházláncban túrtam magamnak 300 forintért, ami egy ilyen könyvért nem összeg. Finom eszméletvesztés és a valóság árnyai között lebeg minden betű, szó, mondat - tényleges közeg.
A zene most épp Death In Vegas - I Spy című dala, de az előbb még a Land Of Charon - Fájdalomkényszere zúgott a fülembe, én pedig repedezett szívemre próbáltam mázat kenni közben, hogy ne Rajtad gondolkozzak. Talán összetartja egy kis ideig ismét.
Mindenből egy kevés - és soha semmiből egy darab se.

Két gondolat

Azt mondják, van olyan zene, amelyik megelőzte a korát, és van olyan is, amelyik soha nem éri utol saját korát. A zene megfoghatatlan az ember számára, épp ezért senki nem érti igazán.

Nem tudok bánni a nőkkel.

Mikromagány

Death In Vegas és Portishead szól a fülembe, a kettő között meg a Városbujócska képkockái terigetik ki magukat a kettőtízben. A százháromban, a kettőtizenegyben és a stégen néha cigaretta. Pár jó szó magamhoz. Jó lesz kiszabadulni innen és önmagamból. Torz hangok verdesnek szárnyaikkal, emlékképek vegyülnek az álom dózisaiba. Általános szalagcímek, néhány sor. Bomlás.

Életérzés

Szombat van, este 19:46, én meg agyalok hogy mit is kéne berakni a lejátszóba...valamit, ami talán kizökkent elfelhősödött gondolataimból - igen, már megint egy kis depresszió (ami ritka vendég már nálam, de néha beköszön). Rátaláltam Zorán egy számára ( A Szerelemnek Múlnia Kell), és ez most pont jó, kellemes és megnyugtató...belesüppedek és közben depresszióm okán vagy épp okafogyottságán gondolkozom. Lehet attól, hogy épp nem szívok, és ez visszaveti az állandósult kitörést. Vagy épp pont a magány erősödött meg bennem, a párnélküliség egyszerű, nemes, de fájdalmas mementója villódzik a szemem mögötti vásznakon. Persze ez is egy olyan kérdéskör, amiben az ember nem lehet biztos. A magány jó is tud lenni, dolgozóvá tesz, serkent,az agyamat írásban, képben, zenében való kifejezésre ösztönzi, és nemcsak az agyamat, hanem a lelkemet is (az agy helyett meg írhattam volna szellemet); ugyanakkor képes ezek ellentétét is előidézni, mint azt tudjuk. A magány...illetve a párnélküliség hangjai mellett megfordul persze a fejemben, hogy a kollektív egymáshoz menekülés (a párkapcsolatok) sem feltétlen örömöket takarnak. Melyik a tisztább? - csakis az, amit az érző ember a magáénak vall egy pillanatnyi időintervallumban, hiszen érzései csakis az iránt elkötelezettek. Így van ez - van aki szeret a magány "rabja" lenni, más pedig a "társas magányt" választja. Most, én melyiket választom? Egyiket sem, a kettő között őrlődöm. Persze kapok hatásokat mindkét oldalról, és valószínűleg majd lesz valami...ahogyan szokott. Egyszer csak szerelembe esek, ami eltart egy ideig, mint a kapcsolat, azután vergődés, meg a miértek sora, és újra a tiszta magány mellett kötök ki, ami rám inspiráló hatással van főképp, persze néha azt érzem, hogy ezt a semmit, ami én vagyok, egy pillanat alatt el lehetne tüntetni erről a bolygóról. Törölt emlékezet. Új zene: Black Sun Ensemble. Pszichedelikus meg amit szeretnétek...és amit szeretek én is. Mert fog az agyam, de fogok e én bármit is a külső interferenciákból? Vagy éppen megfordítva a kérdést és a kijelentést: az én interferenciámból fog e valaki valamit? Haza - hol a haza, hol az otthon, hol van Ő? És hol vagyok Én...?! Előtted aki olvassa ezt, talán tisztábbnak tűnik ez, mint nekem, aki írom. Tudni- és tennivalóm van még, gondolhatok itt bármire. Csökkenő zavartság, fellélegző gondolatok, mintha csak lezsíroztam volna a bicikli hátsó agyát, hogy jobban forogjon. Cigaretta odaát, egy fallal elválasztott kockalétezésben az Idő egyik porszemében. Valaki suttog bennem és ez a valaki én vagyok. Nem lehet nem folytatni azt, amit mindig hangsúlyozok: megélni és nem élni kell az életet.

Vasalat nélkül

Még egy darab a mozaikból...egy tavalyi elmefolyás:

Papp Szilveszter Zsolt: Vasalat nélkül

Az első lapra kanyarodó betűk eszembe juttatják, hogy amíg főképp kézzel írt leveleken rajzolódott az életem egy-egy része, főképp ilyen lapokat (megjegyzés: a kéziratos levélpapír jobb felső sarkában egy kb. 8cm x 3,5cm-es fekete-fehér fénymásolt kép látható Mihály arkangyallal) használtam levélpapírnak. Közben sokszor ebben a fotelben ültem, ahogy most is, és ugyanez az öreg és megviselt rajztábla volt az alátét. Ez csak amolyan adalék – egy kis foszforeszkáló nosztalgia, valahol odabent, a sötét és mély „bennem”. Nem mellesleg nem úgy sötét és nem úgy mély. Csak elképzeltem, ahogy odabent felviláglik ez az emlék. A múltból, sőt, a múltakból, hiszen nem egyszer ültem itt, mint említettem. Értelmezhető képek gondolatai ébrednek – benned is. Más ez az alkalom most.
Más városok rohanják meg a nappalokat, az estéket – egy darabot a folyamatosan körbejáró napból (ami ugye nem jelent mást, mint a farkába harapó kígyót, és a mohó birtoklásvágy képe is ehhez társul: az a pici darab az egészet jelenti – ha az Időt értelmezni tudjuk is, felfogni mégsem, de ettől függetlenül használjuk); vagy egy darabot ebből a valójában krumpli formájú bolygón létrejött eszméletvesztésből, amit Életnek hívunk, igazi, nagybetűs ÉLET-nek, pedig nem is tudjuk igazán mi az. Amíg csak éljük és nem megéljük , addig kutatjuk, formáljuk, azt hisszük megértjük, adjuk, eladjuk, elvesszük, eldobjuk – szóval semmi élvezet, csak megszokás, mint a reggeli kávé, ami hidegen borzalmas. Főleg az, hogy azt sem tudjuk, hogy ezt tudjuk. Tökéletesség semmiben sincs, de tökéletesíteni mindent lehet.
Szóval az utazásnál kötöttem ki megint. Egyenes, kanyargós, kényelmes, fárasztó, gyors, zötyögős, sima, göröngyös. Mellékutak, vakvágányok, ösvények – végül is minden út vezet valahová. Az álom a valóság és fordítva. Melyik eszméletünk „tudatos” és melyik „tudattalan”? A válaszok valószínűleg az orrunk előtt vannak, jobban mondva az orrunk felett és mögött, arra hátrébb. Jobb ha látsz, mintha magadtól vakulsz meg.
Az álom ugyanúgy kezdődik – lehunyod a szemed, azután a tudattalan tudat figyeli a légzésed ritmusát a kellemes nyugalomban, azután ebbe beledobol a szív, a füledben hallod ahogyan az ereidben fut a vér…elájulsz. A következő képek villódznak, futnak, hol élesen rémisztően, hol megnyugodva. Majd bekopog az ébredés eszmélete.

„Csak nem mindegy kitől,
De felkel a Nap,
Egy tegnap után fut
A maradék holnap”

Szóval bekopog az ébredés eszmélete. Nehezen törnek be a fények az ólomsúlyos szemhéjak alá. A beférkőző fények hangjai zavarosak, de melegek és szédítőek. Egy barna ruhás szekrény áll szemben, rágyújt, zakóját a székre veti. Néz, csak néz, és elegánsan dohányzik.
- Comó estas? – kérdi . A lényeg hogy figyelj magadra. Visszaváltozik a valóság darabja, beélesedik a kép – már hogy is beszélne egy szekrény hozzád? De a kérdés él. T mínusz mennyi is az élet? Mindenfelé ácsorogsz, és úgy csordulnak szavaid, mint tollból a tinta.

2009, Kiskundorozsma

Belassult évvége

Egy újabb gyűrött papír szavai a múltból...

Papp Szilveszter Zsolt: Belassult évvége

Nem is tudom mit mondjak erre a belassult évvégére…még a napok sem úgy telnek, ahogy a fény szüremlik – csak egyszerűen homokszínbe folyik az élet. Elég nehezen viselhető állapot, ha minden barát, akivel szeretsz lenni, távol van; és azt sem tudod, hogy ők legalább jól vannak. Kifordulok az utcasarkon, hogy valami színbe ütközzek ezen a délutánon, de csak a szürkeség, és a távoli emlékek kavalkádja zörög tompán a fejemben. Kialvatlanul és szeretethiányosan nyögök egyet. Azt hittem, reméltem, vágytam…és itt a lemez megakad. Pusztítás kerül belül fentre, és megszületik valami névtelen zuhtag, ami egyre jobban egy katarzisállapot felé sodor. Már én sem értem magam, csak azt tudom hogy lebilincselem a tudatom, hogy ne, ne, ne…de a hiány feltör. Felőröl valami láthatatlan, kézzel nem fogható állapot, amire azt mondjátok mind: csak boldogtalan. Hát nem elég?!

2004. December 06, Kiskundorozsma

Megfestett nihil (részlet)

Igen, részlet egy még be nem fejezett kezdeményből...ennyi van meg a foszlányokból, több nem volt, nem maradt. Íme meztelenségében meghajol a színpadon:

Papp Szilveszter Zsolt: Megfestett nihil (részlet)

-Mire vágysz a legjobban? -törte meg a csendet a lány. A festő felnézett egy pillanatra, elgondolkozott, majd újra munkája fölé hajolva így válaszolt:
-Megfesteni az idillt a nihil egy pillanatában.
-A tökéletesség formája szerinted tehát létezik valahol kézzelfoghatóan?
-Igen. Mindaz, mit keresel egy emberben, egyszer megtalálod. Mikor a lélek és a test annyira összeforrott lesz, hogy nem lesz pillanat, mikor ne rá gondolj, és akár vakon ne kövesd parancsait – megtalálod a tökéletest.
-És nem félsz az illúziórombolástól?
-Ki ne félne? De a tökéletesben nem a hibát keresed, hanem a hibát leszűröd, és ezáltal a tökéletes még tökéletesebb lesz. –válaszolt a festő.
-Tehát nincs olyan hiba, amely foltot ejtene a legtökéletesebb mű anyagán?
-Lehet hogy van. De az én tökéletes valóságomban nem találtam ilyet. Soha nem lett az enyém, és mégis tudom: ha enyém lett volna, sem találtam volna benne meg a hibát. A tökéletessel csak egyszer találkozol. És vagy megragadod, vagy elkótyavetyéled. Harcolj érte ha megtalálod. Ne hagyd hogy a kezeid közül kicsusszanjon.
A lány elgondolkozott, és kezét végighúzta meztelen bőrén – kissé fázott.
-Tudod mitől félek a legjobban? –kérdezte a festő.
-?
-Hogy az álmaim megvalósulnak…mert akkor tényleg halott leszek. Mint tökéletesen reprodukált perverzió, olyan az életem. –mondta, és egy ronggyal megtörölte az ecsetet. –Bizonytalan vagyok. Az ábrázolás terén, az Élet és a Halál terén – egyáltalán minden téren, amit a jövő elém rak, mint egy lefordított kártyalapot. Nem tudok lefesteni egy remetét, mert nem biztos, hogy helyes színeket használnék. Nem merek leírni egy mondatot, ha egyetlen szó leírása is elbizonytalanít. Helyes mindaz amit teszek? A Halált lefesteni nem lehet, hiszen az élők nem tudják, milyen a Halál valójában. Amit nem érzel át, azt nem lehet megfesteni, mert minden csak merő képzelgés marad. De persze tévedhetek is. –sóhajtott fel a végén, és megpróbált a munkára koncentrálni.
-Nem, most nem megy. –mondta némi töprengés után, és lerakta az ecsetet. –Akarsz pihenni egy kicsit? Addig vedd fel a köntöst, meg ne fázz! –mosolyodott el kissé atyáskodva, és miközben rágyújtott egy cigarettára kinézett az ablakon át a kertbe. Kinn hó takart mindent: a fák ágai majd megrogytak a súly alatt.
-Ez a kert –mondta –ez volt az egyik nagy álmom. Persze nemcsak ezt értem el. Vannak bűneim, amik talán megbocsájthatatlanok. Fiatal koromban egy lánnyal szeretkeztem a temetőben, az egyik síron. És élveztem, mert régi vágyam volt. De az talán nem én voltam, hanem egy nemi vágyakkal telítődött, végletekig őrült ember. Mostanra letettem hiábavaló álomkeresésemről, és a valóságban élve csak üres vágyaim festem vászonra. Az álomvilág leplezetlen burkával csap be mindenkit: a valódi bűnöket megbocsátja, de a nemlétezőket megbosszulja. No, de ne az én fecsegésemmel foglalkozzunk –sóhajtott fel, miközben a tűzre rakott –úgy érzem, túlzásokba esem. A munka vár, az idő pedig nem mindig kedvez. Ne haragudj, nem tudom miért épülnek belém ezek a gondolatok. Minden gondolatom kegyetlen érzékiséggel és egy óramű pontosságával ugyanarra a pontra tér vissza. Tudod mi az egyetlen rossz a felnőtté válásban? Az, hogy felébredve egy gyönyörű álomból, magad mögött hagyod az élet legszebb részét, azt, amit gyermekkornak hívnak. –mondta és kis szünet után hozzátette: -De tényleg a munkára koncentráljunk.
-Én szívesen hallgatom a filozófiádat –mondta a lány.
-Filozófia? –kérdezte a festő cinikusan –Nem hiszem hogy az. Néha úgy érzem, csak áradnak belőlem a gondolatok, mondatok tengereként, de valójában ezeknek a gondolatoknak semmi értelme. Vetkőzz le kérlek. –mondta, és kezébe vette az ecsetet. A lány levette a köntöst és széttárta combjait:
-Felizgatlak? –kérdezte.
-Természetesen. –mosolyodott el a festő. –De az igazi szépséget én nem kívülről keresem, hanem belülről. Valaha megtaláltam, és boldogan forrtam vele össze. Most már azonban semmit sem nyújt az élvezet. Egy szeretkezés vagy egy önkielégítés túl kell hogy lépjen a puszta nemi vágyakon, hiszen szerintem érezni kell azt, hogy abban a pillanatban, amikor összefonódsz a Világegyetem egy csodájával, apró pontként magát a megelevenedett Kozmoszt tartod a kezeid között, és nem egy hús-vér testet csak. A test igazi szépségét hallani és érezni kell – persze a látvány sem mellékes. De az igazi értékek belül rejtőznek.
-És a festészet sem okoz már…
-…gyönyört? –fejezte be a kérdést a festő a lány helyett. –De. Hiszen csak ott tudom igazán kiélni magam, hiszen csak ott tudom az el nem múló varázst valamiféle köntösbe öltöztetni – persze ez csak fogalom, mert a képek, a szavak, a hangok sohasem lesznek elegek ezek valódi kifejezésére. Emlékszem, úgy huszonhét évesen lehettem, és míg én egy piszkozattal foglalkoztam, egy lány felvágta az ereit. Aljasnak éreztem magam, mikor mentőt hívtam…de már csak halványan emlékszem. De erről az évről van éles emlékképem is – tavasz lehetett, és én egy közeli erdőben bóklászva, az alkonyati fényben egy oszlófélnek indult gyermekholttestet találtam. A levegőben ott terjengett a rothadás szaga, ettől megijedtem, és eszembe jutott az, mikor nagyapámat megtaláltam: az üres, lelketlen test sivársága, és a félelem a szememben, persze sohasem fogtam fel még így a halált, és nagyapámnál – amikor meghalt majdnem hétéves voltam – még fel sem foghattam. Még ma is beleborzongok a tudatba: a halál magánya életünk utolsó képkockája. Vajon milyen lehet az utolsó előtti pillanat?! Boldog vagyok? Valaha azt hittem, soha nem lehetek az. De mindent el lehet viselni, és bár vannak dolgok, amiket nagyon nehéz, sőt! –egyszerűen lehetetlennek tűnik, csak az elviselhetetlen fogalmát nem akarja az ember elviselni. Így vagyok ezzel én is.

2001. Február 26

Nagual

Május tíz, nemsokára éjfél, miközben kopogok a klaviatúra erdejében, Death In June árad a hangfalakból szerteszét, azon belül is a "Kapitulation" című szám forog az 1999-es Operation Hummingbird lemezről. Viszket az új tetoválásom - ma egyhetes épp -, nyög a derekam, néha elpattanok egy hologram irányába és távoli képeket adok ki albérlet gyanánt az elmém vándorló neuronjainak. 211-es gyűrött, félig elnyomott csikkje a koszos hamutálban. Villanófények, elforgatott időkerekek, némi távlatkép: valljuk be függő vagyok. Spanyol nyelvleckék mától és kiderül meddig gondolom komolyan. Továbbrebbenés. Filmek (mostanában az olasz La Piovra - A Polip - sorozat első négy évadja), meg a felhalmozódott kritikák súlya ide is, oda is, meg a nyelvkönyv és A bor filozófiája Hamvas Bélától, otthon pedig Hitchcock életrajza más tollából...vár a zuhany, több tíz lyukból spriccelő hideg és meleg vízsugárral, meg az ágy és még valami álomféle lüktetés egy fáradt és kiégett nap után, ólomlassan. Valaki valamerre. Hazafelé? Két napja napsütötte táj, kivűlről önmagam látás, mondatfoszlányaim a zenehallgatás közben - akkor és itt. Bábel tornya néha szükségképp sorokat ad öntudatlanul is. Nagual.

Párszavas 0.0

Idegsejtek tompa halmaza szalad a csakrák halmaza után. Kibogozhatatlan mondatok és a tétovaság szégyenlős bukdácsolása. Lámpa. Kezemben bot, előre-hátra hinta jelképe.
Erőltetett menet a sarki közértig, tíz deka párizsi, két zsömle, nejlonszatyorszag. Udvarias bolondok álarcain tapos a nép, valaki más nevében. A letaposott fű csakazértis visszahajol élete. Látvány a folyó partján, mégha holt is az előtag. Folytonosság a szuicid berkekben, kiadott lázmű a képzeletben és még megannyi más katasztrófális intuíció, amin nem tudunk eligazodni.

Igen...valahol igaz most ez a könyvcím: "elhagyott a közérzetem". Vagy mi. Csak zakatol odabent a nagy fene minek létezés kérdőjele, kopog a magány a cipőm talpán (na ezt mintha olvastam vagy írtam volna), egyedül vagyok, dühös vagyok, magam vagyok, befelé fordulás, ólomsúly. Miért? Na ez az a kérdés, amire nem nálam van a válasz. Mi lesz itt? Fogom a fejem és asszem ez nem egy kiút éppen. Túl sok vagyok magamnak. És vallom hogy egyedül lenni jó. És persze abszolút nem. Csak emlékművet állítok a szerelemnek, én meg itt rothadok belül a már elkészített lélek-koporsómban, és már érzem a rámnehezedő fekete föld súlyát, a nyirkos hideget, a bennem küzdést, a valóság eme elvetélt részét, útlevél nélkül vár az utolsó pecsét. Férgek rágják a koporsóm falát, de az összes féreg én vagyok, mert minden egyes kis féreg a saját félelmem, önzésem és világom szülötte erő, amely egyszerre tart életben és állít a falhoz szép lassan. Hit nélkül hiszek.

Fordítva

Kora reggel...odakint a madarak megnyugtató csivitelése, én egyenlőre egyedül ébren. Nemsokára reggeli (abált szalonna és kenyér), teát főzök, elszívok egy cigarettát, majd néhány falat, hogy mégse üres gyomorral induljak neki a mai munkának. Talán fél nyolc körül indulunk a kocsival a terepre, befejezzük a tegnap elkezdett szarmata sír bontását, majd dokumentálás: fotó, rajz, szintezés. Jót aludtam az este, és a tegnapi kellemes tavaszi napsütés teljesen jó volt. Hárman voltunk csak kint a felszínen, se munkagépek nem zörögtek, se a munkások nem voltak kint, így a nyugalom és a tiszta levegő élvezhető is volt. Egy kis elementáris élvezet tőlem. Röviden, mintha csak épp megpiszkálnád a seb tetejét. Mintha. A mintha egy egymástól átvett minta. Kódolás és hódolás, de lehet hogy fordítva jobban érvényesülne a dolog leírva.

Mogyoródarabok

Kettőtizenegyes meg százhármas szünetek, botorkálás a valóságból egy enyhe tünetvilágú illúzióba. Tágabb értelemben véve a Világ egy nagy (kollektív) börtön, kissé szűkítve az ország, város, falu szintén (kollektív) börtön, ezen belül azonban tagolódik még a közösségi börtön azok számára, akik valamilyen célból, valamilyen helyre közösség formájában összejárnak, azután van a családi börtön, lehet ezt érteni bérházak, kertes házak vagy épp panellakások egyszerű labirintusaira, és még szűkebbre véve az emberi test is börtön...vagy épp ki minek látja.
Mindenesetre régóta nem a megértés kíváncsisága vezeti az embereket, hanem az előítélet és sok esetben a haszon. Ilyen a kollektív menekülés egymás felé, jobban és érthetőbben kifejezve a szerelem (bár a barátságok is ide tartoznak). Igen, a szerelem is "haszonra törekvés" egyfajta értelemben: hiszen az a vágyunk, hogy a szeretett féllel legyünk, vele, akivel olyan jól megértjük egymást, akinek elmondhatjuk a felbugyogó könnyeket, a feltörő mosolyt és elmimikázhatjuk a sértődöttséget, hogy ránk figyeljen. Érzelmi zsarolás helyett tiszta logikai cselekvés, automatizált módon.
Érzünk a gyermekkoron kívül és a családtagjaink, szeretteink elvesztésekor feltörő hullámokon kívül egyáltalán valaha is valamit? Vagy csak jól játszunk egy szerepet: van aki beletörődéssel, van aki alázattal, van aki nyomorult csibészként, van aki pompás dámaként - hej Te Élet, te könnyed színház, ahol a legkisebb mozdulatnak is súlya van. Hatás.
Szóval maszkok mögött és között élünk. Ez van. Csodálatos, hogy az automatika mit meg nem cselekedtet velünk...vagy most csak az automatika egyszerű fogalmára akarom fogni mindazt, ami kényszeres? Magaslatok és mélységek között álmot kovácsol a remény.

Hosszú hétvége előtt

Ez a hét is lassan eltelt...volt egy römiparti, még szerdán, egy kolleganőmmel Miklós Eszter-el és egy itteni ismerőssel, Jansik Tibor-al, folytattuk, amit tavaly abbahagytunk...remélem így lesz továbbra is...
A nada zenekar léte kérdéses, az új próbahely jól néz ki, és meg is felelne, csak sokallom a bérleti díjat, így én egyenlőre nem csatlakozom, hazaviszem a dobom, és felújítom: ráfér. Addíg meg, míg nem lesz másik zenekar, a projectjeimnek élek: lehet hogy Ervinnel nekiállunk az Other Project-nek, de közben az elektronikus zenémről sem feledkeztem meg: tegnap készítettem egy alapot, persze még biztos változni fog, de legalább nekiálltam.
Nemsokára hazafelé, otthon könyvek, némi zene, és esetleg kritikaírás, no meg persze egy giganagy rendrakás és takarítás a szobámban:) - de előtte még most befejezem a Void Of Voices/Ulver koncertbeszámolót, és ha bírom, akkor még megfogalmazom a Pozwakovski/Mono koncert élményeit is...hatások, amelyeket igazából nem köznapi, vagy nem annyira köznapi megfogalmazásban adok közre ash néven a kronosmortus weboldalán. Remélem a Volt fesztes Massive Attack koncertre is sikerül eljutnom:)
Mozduljunk, hátha sétaidő lesz.

Percegés

Felhasználóbarát egyszerű és egyszeri felhasználó. Magányos társ vagy társas magány. Annyira elcsépelt szavak, és annyira kiürült idiómák...
Nihil-demo 1990
Valami borzongás fut a lépcsőkön a százhármas és a kettőtizenegyes között. Barnaszofi.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Reszponzió

Habozni annyi mint belépni – belépni annyi mint habozni.
Átsétált éjszakák váltakoznak az utcaverte esőkön.
Felfelé hullik a rög, az elképzelhetetlen mélységekbe, ahol az út labirintussá válik, és a labirintus úttá avanzsál.
Szelíd cigarettafüst kanyarog alvó párnákon.
Az alkóvból kiesik a zománcozott reinkarnáció.
Egy erkély öngyilkos lett.
A diaszpóra lázálmai.
Borotválatlan tükörkép.
Szombaton Ulver koncert, vasárnap Radnóti színház (séta az Andrássy körúton), közjáték a Kőbánya-Kispesti felüljárón, hétfőn Mono koncert, pénteken Tessedik Sámuel Múzeum.
A félelem tarkababja bennem egyedüllétet szül. Azt, hogy ne akarjak társat, közben a paradoxon folyamatosan felém tekintget. A nemiség kifejeződése csak illúzió, melyet jól takargatok. Nézhetem szenvtelenül önmagam útkeresését, de párt nem találok. Aki nekem adná a szívét, annak nem tudok semmit sem adni.
Többmilliárd idol teremt többmilliárd visszfényt.
Pontot rakunk Osiris testére. Isis hónaljának füstje.
„Ő meg vagy változik, vagy hagyod hogy ezt tegye, amit.
mindkettő a szeretet jegyében zajlik
csak nem mindegy, hogy ki áll a fókuszban
-nézd én sem tűrök a végtelenségig
megmondod neki, ránt egyet a vállán, te pedig újabb esélyeket adsz, mert hátha...
-de te meg menekülsz
nem, csak épp nem veszem ki a részem a kollektív egymáshoz menekülésből”

Cél nélküli létem kulcsa a cél

Megtalálni önmagunkat és elfogadni azt, aki vagyunk a legnehezebb út önmagunk felé. De nincsenek kifogások és szócséplésre okot adó helyzetek: vagy hajlandóak vagyunk erre, vagy egy életen át csak saját béklyóink foglyaiként ugyanazt a lemezt játsszuk unottra. Olyan ez, mint az istenkeresés: véleményem szerint amíg az ember nem találja meg önmagában Istent, hiába jár templomba, imahelyre (legyen az bármelyik vallás, gyülekezet, stb). Nem, nem vagyok vallásos, de nem is vagyok ateista...az ateizmus ugyanolyan hit, mint az, amit tagad. A tagadás cél nélkül értelmét veszti, és az értelem nélküli tagadás semmit sem teremt magának.
Szembe mertem nézni önmagammal, és vallom: ez kell az énnek. Nem mint önhittség máglyája, mert az hamar porrá égetné azt, amit én-nek neveztem az előbb. hanem hogy merjünk a saját belső kincsünkből gazdálkodni, hogy merjünk a céljainkért harcolni, még akkor is, ha elbukunk ütközet közben. Persze nekem is vannak félelmeim, és van, amivel én sem merek szembenézni. De minden nem lehet tökéletes, és a tökéletesítés nem is erről szól, hanem az állandó csiszolódásról. Eufémizmus? Nem hiszem.
Nézz szembe önmagaddal, és fogadd el azt, aki vagy.

Tollvonások

Várom. Alakuló mozzanatok bennem, célok, amiket elérhetek. Most egy elkezdett szerkesztés, versekkel és képekkel, amiből lesz talán valami az idén. Utána és közben a monodráma megfogalmazása: egyenlőre az alapszerkezet felépítése, majd a szöveget csiszolva a színpadkép kialakítása, miközben oda kell figyelni a köztes részekre, így pl. a vetítés bevonására, majd ha mindez összecsiszolódott, jöhet hozzá a zene a :mem_(o)_ré: project munkájával...szép lesz, és biztos hogy eltelik vagy két év közben. A verses dolog az egyszerűbb, a monodráma a bonyolultabb. A szöveget ugyan elkezdtem már írni, és tudom mit akarok, hiszen már vagy hat éve, hogy megfogalmazódott bennem ennek is az ötlete, de a felépítésen még csak most gondolkodom. A szöveg kissé nehéz lesz, ennek megfelelően a színpadkép visszafogott, viszont a vetítés által felbukkanó részek pedig inkább a nehezebbek ebből, majd az, hogy a zene elkészüljön....szóval össze van rakva a fejemben, de egyszerre csak egyet csinálok. Ha kijön a versesfüzetem, majd akkor emez. Közben pedig lehet hogy az idei Fekete Zaj feszten fogunk délutánonként felolvasni...részletezés és időzítés a titka mindennek. Élvezet a hobbiban, a munka fogalma ilyenkor nem fogalom vagy legalábbis nem érzékelhető munkaként. Tollvonások.

Egy kis édes emlékezés...

Az alábbi, sorrendben következő részek magamból még a 2007/2008-as év során keletkeztek, eredetileg egy közösségi oldal blogját hivatott dúsítani. Úgy gondoltam, felteszem ide, hisz itt jobban megfér, jobban elfér. Olvassátok

Reggel

csonkig égett gyertyák
a tegnapi veszekedés maradéka
miközben Te is azt eszed
amit a vágyaid felöklendeznek

2007. augusztus 04. 08:41

Kertem mámora

Mosolyog parázsod
szemembe
és szemem
mosolyog a tiédbe.

Az aszfalton új autók
rohannak
mi lassan
sétálunk álmunkban.

Vihar vagy nekem
a szél
bújócskát
játszik szivünkben.

2007.augusztus 09. 21:13

Úristen, már megint mit tettünk Bocival?

Napló:

Hát valamikor pár napja megtaláltuk magunkat Bocival esmételten a Jani kocsmában,ezredéves törzshelyünkön,és abszint meg házmester bizonyos mennyiségű elfogyasztása után rádöbbentünk hogy folytatjuk a már megkezdett közös munkánkat.A dolog úgy néz ki,hogy én küldök Bocinak rövidebb verseket, amire Ő kreál valami fotót,és a kettő montázsából összejön az "alkotás".Mindezt színesben képzeltük el,pár oldalon.Az első kép egy "nocomment-énvers"-emből készült el,címe még nincs,talán nem is lesz.Remélem hamarost írhatom itt,hogy elkészült az egész

A másik project kissé a reAKCIÓ csoport égisze alatt születik meg,mégpedig egy rövidfilmet tervezünk készíteni Bocival,amelynek a munkacíme várhatólag "Változó képek" lesz.A dolog rém egyszerű:versek lennének felolvasva,és ehhez készítenénk vizuális körvonalat,és tervezem majdan egy projecten belül a zene megírását hozzá,pár barátommal.Elkezdtük a versek gyűjtését,és a válogatás után elkezdődik az ötletek,helyszínek kiválasztása.Remélhetőleg igénybe tudjuk venni a Szegedi Egyetem Tanszékének segítségét.

2008.február 04. 16:22


Termeszek

ragyogó kék villámok
termeszek rágta fák
benső sikolya
végtelen hang
egy rezzenéstelen
napon
a lehelet vékonyuló
madzaga
elszakad

2008.augusztus 24. 01:22

Szombati hangulat

Mi legyen most?-kérdezem halkan, azután belebújok a monitorba. A Morcheeba-Parts Of The Process albuma. Merre vagytok, merre úszik viszonylagos hajótok a neontestek fényáradata alatt? Őrült világ? Nem. Sodró tánc. Merj. Élni. Te lenni.

ajánlom:"...annak, aki érti..."

2008.október 04. 11:53

Azt adja az Úristen…

Pergamenszerű az este.No, nem a színe, mert ez szürkéből alakult át valami ilyenné, mint a klaviatúra előttem, csak épp a betűk és számok helyére még csillagokat sem lehet képzelni. Belőlem folyondárként csap ki a füst, a tegnapi éjdzs party után sem gondoltam volna, hogy két üveg borral a hűtőben a ma így elszalad. Mások Szlovéniába autóztak, míg én lent maradtam a cég bázisán...dörömböl a fülembe az ajtó, hogy "már megint merre jársz"? Szóval pergamenszerű az este. Olyan száraz?Na, épp nem az, ma reggel ezernyi esőcsepp ütemes dobogása ébresztett öt-ötvenkor, és ez nem egyik szösszenetem egyik folytatásának a ki tudja hányadik átirata, hanem a valóság...ja, gondoltam egyből hogy ma nem kell sírt rajzolnom...Na, nem száraz és nem is olyan színű. Hanem könnyű. Belőlem kivon valami sejtelmeset, miközben belém tolja a könnyedség hatalmas adagjait. Nevetek. Rád és Rád, ezernyi embertömeg. Boldog vagyok, nem is sejted mennyire.

2008.október 04. 21:13

Álmok…ti végtelen gyönyör kertjei

Ismét Vele álmodtam. A múltkor felkavaró volt és féltékennyé tett, pedig semmi okom rá hogy féltékeny legyek, hiszen nem az én társam. A múltkor rossz volt az álom, valaki talpig vörösben, egy férfi, ott volt harmadikként, és Ő, őt ütögette, rám nem nagyon figyelt. Akkor nem is tudom mit éreztem, és nem egyszerűen felejtettem el ezt az álmot, sőt, nem is felejtettem el, hisz mint látjátok, még most is itt kering az agyamban, tehát csak valahová elraktam. A mostani szebb volt-ott volt nálam, vacak szobám kicsiny rejtekén és rám mosolygott, mikor azt mondtam neki-"látod, mondtam, ide senkit nem engedek, míg fel nincs újítva a ház". Nem mondott semmit, csak mosolygott, de ez a mosoly több volt nálam, nála vagy bárminél. Minden volt, és egybeforrasztott vele. Álmok...ti végtelen gyönyör és fájdalom kertjei, bár tudnám mit akartok mondani.

2008.október 05. 14:56

Magam után éhkoppon

Töredékek sejlenek fel a nem olyan régi múltból, egy arc éle, egy szempár rebbenése lencsék mögül, mosoly, és...törés,törés,törés. Betonkocka fejemben megint csak a rozsdás kerekek forognak, csikorognak, nyöszörögnek, és a bőr ráfeszül a lélek testére valós börtönként, súlyként. Pedig a fű zöld az ég pedig kék, és még annyi lány van a világon és közvetlen közelemben. Sírhatnék. De nem teszem. Te döntöttél úgy, hogy hallgatsz. A kérdőjelek most először természetesek.A vízpart mindig ott lesz, és mi mindig ott leszünk. Akár hiszed, akár nem. Túlélő vagyok.

2008.december 30. 15:39

Összefüggő eseménytelenség

A Monarchia Borászat 2004-es Egri Red nevű vörösbora, közben néha a kettőtizenegyben linóleumkoptatás, barna szofival összekötve. Emitt zenehallgatás, fáradtság, nem is tudom érzés. Zene. Próbateremválság. Kezdek kimászni és visszaesni. Egyik megy a másik visszajön? Nukleáris panoráma, súlyos, masszív hangorkán. A zuhany. Csak így, természetesen, semmi több, mint ez: a zuhany. Összefonódó képek és versek, egy három-négyéves ciklus lezárása lassan, szerkesztés tanulás, ötletek, kapcsolódások, véleménykérés. Egyszerű katt, tintába vagy monitorba öntve. Azután meg leképzések egy virtuális fotópapírra, és a kettő együtt valami. Odalent új könyvek a polcon. Olvasottak? Nagyrészt igen. De kell egy kis frissülés és emlékezés a parkban. Néhány katasztrófa közeleg a múlt hétvégéről. Elfekvő terület. Első "Ismeretlen Zóna-Kísérleti Terület" közeli kiadvány, bár ki tudja? Valami elindult, csak ne maradjon abba.

Reggeli magambanézés

Vasárnap reggel, nyolc-huszonhárom. A reggeli megvolt (pirítós + pecsenyezsír kombináció, egy pohár szódával), utána szomszéd dohányzó helységből néztem a 3-4 cm hó borította Holt-Kőrös partját, míg elszívtam egy fél szál barna szofit. Gyönyörű ez a fehérség, imádom a havat. Jó kedvre derít és habár tudom hogy hideg, mégis melegséget áraszt. Könnyen aludtam el tegnap este, és jól aludtam, reggel viszont marcangoltam egy kicsit magamat a kinézetem miatt: a plusz kilók nemigen szoktak izgatni, bár ma reggel igencsak katasztrofális szemmel néztem magam...de hát ez van. Az önzőségem már csak ilyen, néha rámjön az ötperc, és akkor nem örülök, hanem bevackolom magam belülre, és nemigen mozdulok ki - egy ideig. Mert azután már nem érdekel, egyszerűen csak magamba nézek és azt mondom - én elfogadom magam ilyennek.
Valami zenét kéne beraknom...legyen a Narcollapse vol.2 első CD-je. Hátha:)
Furcsa dolog ez - vagyunk egy szempillantásig, azután már nem, de mi mindezt egy hosszú, évekig tartó folyamatnak fogjuk fel. A művészetnek semmi értéke nincs, addig legalábbis, míg hiányt nem szenvedsz belőle...egy könyv, egy kép, egy film gyorsan elég a tűzön, húsz évvel később meg megy a siránkozás, hogy miért is kellett elégetni? Valahogy így járnak az emberek is: amíg itt vagyunk, nem sok értéket ismerünk fel egymásban, de ha már kétfelé megyünk, akkor bizony jön a felismerés. A szerelem, a barátság, a kapcsolatok nem örök érvényűek, mert változunk, és ezzel a belső atmoszféránk is változik. Jövünk-megyünk az Élet nagy rendező pályaudvarán, amit körülbelül úgy tudok elképzelni, mint egy elhanyagolt állomást: lelakva, piszkosan, hidegen. Magunknak kreálunk filmet az életünk folyásából - óhatatlan mozdulatok ezek, az örökkévalóság felé nyúlva, pedig az örökkévalóság nem más mint maga a Halál. Az nem változik, ott minden mozdulatlan, és mégis a legnagyobb jót cselekedjük önzetlenül halálunk percében: az addig minket működtető energiát ismét visszaadjuk az Életnek. Vicces: mintha bemennél egy könyvtárba, kivennél egy könyvet, majd visszavinnéd, hogy más is olvashassa és épüljön belőle (már ha épül belőle, és két oldal után le nem teszi).
De rendezni kell a sorokat, és nem rettegni. Tedd, ha teheted.

96

Beteg.
Koravén hangfalak ontják a zenét.
Most a Narcollapse válogatás második számát.
Vagy a tehetetlen Holdat odakint.
Vagy a telhetetlen szellemet odabent, az ego-t, az egotrip-et.
Szolnokon a pályaudvar hidege egy órán át.
Közönyösre kopott padlólapok.
Hallucinogén utazás a kerékcsattogásokon - vagy szebben mondva: a kerék érintkezésén a sínekkel.
Letusoltam, hajszárítás, fogmosás. Betanult idiómák excentrikussága.
Minek szemezni, mikor látni is lehet?
Egy kis víz bukkan fel.
Most pedig...zongorán játszik egy etűdöt az éjszaka.

Az élet nem tudja nélkülözni a konkrét világot?

Csak úgy szalad az idő, nyomot se hagy, és máris eltelt két hét, mióta utoljára felbukkantam itt. Nem tagadhatom, a nappalok furák voltak, voltak mély álmok, amik túllépték a szokott tudathatárt, és fura képeket raktak össze a félig álomtalan álom vetítővásznán. Vagy csak szimplán álomszintű gondolkodás csordul végig arcomon, és a Hold göröngye vagyok.
Volt egy út Budapestre, pontosabban a KöKi-ig. Magánál aludtam, miután a babzsákokon való heverést abbahagyva nyugtáztuk magafelé kopogó lépteinket a fagyos utcán. Piszkos,fűtetlen éjszakai busz, ötig beszélgetés, kicsit álmos szerda.
Jut eszembe vasút - van ez az "álvasutas" akinek az ügyét mostanság felfújják kissé, olvastam is egy-két olvasói hozzászólást, persze csak szinte szélsőségeket ragadtak ki, nem hiszem hogy ezzel újat mondok természetesen. Kiadta magát tanulónak, vezetett néhányszor felügyelet mellett, senkinek semmi baja nem lett, erre ilyen reakciókat olvasok, hogy "biztos nem vették fel, és azért csinálta", meg hogy"ez már lassan terrorizmus" és egy idős nő szerint "ámokfutó" az illető. Nem hiszem. Ahogyan azt a mozdonyvezetők is írták különböző fórumokon: vonatot a tanuló is vezet, pedig neki sincs meg még akkor az engedélye rá. Sőt, mondok egy általános példát: a sima autóvezetőkét. Ugye mikor elmegy vezetni tanulni valaki, akkor nem azért megy, mert már van jogosítványa autót vezetni, hanem mert azt akar szerezni. Ehhez pedig meg kell tanulni vezetni, amit ugye ezek a tanulóvezetők a forgalomban tesznek meg. Nem hiszem hogy akkor ők is ámokfutók. Rendben, a srácnak nincs semmilyen papírja vezetni mozdonyokat, és nem is egyedül tette, ha jól tudom, hanem tapasztalt mozdonyvezetők ültek mellette végig. Azt hiszem, az emberi irigység és a butaság nagyobb mint hittem. Valaki csak spontán jól érezte magát, van egy nem mindennapi hobbija, és bumm! - most meg majd jól megmutatjuk ennek a gonosz bűnözőnek! Húha...elég hervasztó, nem? Szóval ne viccelődjünk kérem szépen. Nem hiszem hogy ezzel - bocsánat a szóhasználatért - piti üggyel kellene foglalkozni, azt hiszem, akadnak ennél fajsúlyosabb ügyek is, minthogy erre költsünk. Mondják neki hogy ejnye-bejnye, a MÁV hozzon egy szigorúbb rendszert erre az esetre megalapozva, és kész. Vagy ha már annyira dúskálunk a pénzben hogy belefér, akkor meg azt az 50 milliárd forintot is lazán összedobhatja állam bácsi saját zsebből, ami hiányzik így az ingatlanadó lefújása után. Nem fals ez egy kicsit? Talán a komoly ügyekre kellene a pénzt elsősorban csoportosítani, és faragjunk egy kicsit a honatyák jövedelméből is, hiszen ha valakinek meg kellene értenie, hogy miért kell megszorítás, akkor ŐK azok. Szóval szerintem felezzünk, és akkor még ők se halnak éhen, és az államkassza is jól jár. Tekintsék ezt befektetésnek: amennyiben jól gazdálkodnak vele, akkor hozama is lesz, és akkor megint jutni fog bőven (remélhetőleg nem csak az ő) kasszájukba is pénz. De persze ez lenne az utolsó, amiben egyetértenének velem...
De itt a jövőbe nézéshez max az állítólagos főboszorkák látnak csak, mi meg se próbáljuk, hogy elkezdjük építeni az alapját. Mert hát szarból várat lehet, de összedől. Szóval kicsit komolyabban kéne venni magunkat. Elég a bohóckodásból.

sztrájk vagy nem sztrájk...

Igen,BKV, pedig semmi közöm hozzá, max akkor ha valamilyen koncertre vagy ismerősök látogatása alkalmából zötykölődök valamelyik lestrapált buszon...amit ugye nem a sofőrök használtak el. Megértem a sztrájkot, mert nyílván tűrhetetlen, hogy a mostani fizetésüket meg akarják nyírbálni - én se örülnék, ha mondjuk holnaptól kevesebbet kapnék ugyanazért a munkáért, és ezzel bizony így lenne mindenki. Olvastam pár véleményt, sokan a sofőröket hibáztatják (az egyik egyetemista pl. fázott, és emiatt volt mérges a sofőrökre - pedig az időjáráshoz a BKV-nak nem sok köze van), pedig szerintem csak azért harcolnak, ami megilleti őket, mert azért ebben a mi nagy fővárosunkban nem egyszerű busszal sem közlekedni, pláne nem kilenc-tíz órát levezetni a forgalomban, vigyázni az utasokra, a buszra, a többi közlekedőre...na és nekem a BKV vezetése ne verje magát azzal, hogy sofőröket rúgnak ki, mert sztrájkolni mernek a jogaikért, miközben a járműpark felújítása/lecserélése helyett százmilliókat úsztatnak el barátságból egymás között! Ez a helyzet a MÁV-val is: ezeréves szerelvényeken zötykölődhetünk ezeréves síneken, a fűtés vagy jó vagy nem, a mosdók állapota katasztrofális, az árak meg nem fedik a valóságos szolgáltatást. Szóval szerintem kell a sztrájk, mert emberek végzik a dogukat a maguk módján amennyire lehet, erre meg kirúgással fenyegetik őket, amennyiben nem elégedettek azzal hogy megkúrtítják a fizetésüket. Van amit nem szabad hagyni, és bár a történelemkönyvek lapjairól bizony tudjuk hogy a magyar mindig ilyen birka-típusú nép volt (tűrünk,tűrünk, de meddig?), mindent nem szabad hagyni.

hello nyújír!

A nyújír...boldog és nem boldog egyaránt. Még a megfázással bírkózom, a tegnapomból csak foszlányok villódznak, miután átverekedtem magam busszal (Hmvhely és Szentes között bealudtam) Szarvasra (maroknyi taknyos zsebkendő került a buszállomás kukájába), majd megfagytam, szerencsére Egri Ati (későbbiekben néger meg egyebek:)) időben ott volt a céges géppel értem. Persze hogy gyenge voltam, és volt némi hőemelkedésem is - a legjobb talán a hőemelkedéses alvásban hogy mély és félig álomtalan: inkább képek folynak össze, olyan mintha több vetítővel dolgoznék egyszerre, mintha a tudatom tudattalan részéről több történet is életre kapna, és csak peregne, peregne...vicces és virgonc egyszerre ez az állapot, no meg persze nem a legtökéletesebb a lélegzés finomra hangolásához, de ez van, oszd be, és szedd ki belőle a pozitívumokat: nagy alvások szinte ingyen, és ki tudja, talán még a fantáziám is termékenyebb egy kicsivel - legalábbis alvó állapotban.
Fogadalmak nélküli év ez, persze nyammog ezt - azt az ember magában mindig, ha tetszik, ha nem; ez ilyen szociális reakció (vagy aszociális, amelyik jobban tetszik) ilyenkor, amikor azt az illúziót "érzékeljük", amit magunknak kreáltunk az Idő végtelenítése során - fordult egyet a nagy kerék, új év van vagy mifene. Persze megtenni ugye nem ilyen egyszerű - de újévkor a média tele ilyen sztorikkal, én most nem untatnék itt senkit ezzel, ha nem baj. Én teszem a magamét szerencsére, most elindultam:) Hány év makacs, kitartó beszéde után?Nem tudom...
Több ez mint kezdet, több ez mint valami más. Jót tehettem már 12 nappal a kezdés után. Gerincesnek érzem magam. Egészebbnek.
Egerésszétek ki Ti is a betevőtöket - ott van előttetek.