Egy kis édes emlékezés...

Az alábbi, sorrendben következő részek magamból még a 2007/2008-as év során keletkeztek, eredetileg egy közösségi oldal blogját hivatott dúsítani. Úgy gondoltam, felteszem ide, hisz itt jobban megfér, jobban elfér. Olvassátok

Reggel

csonkig égett gyertyák
a tegnapi veszekedés maradéka
miközben Te is azt eszed
amit a vágyaid felöklendeznek

2007. augusztus 04. 08:41

Kertem mámora

Mosolyog parázsod
szemembe
és szemem
mosolyog a tiédbe.

Az aszfalton új autók
rohannak
mi lassan
sétálunk álmunkban.

Vihar vagy nekem
a szél
bújócskát
játszik szivünkben.

2007.augusztus 09. 21:13

Úristen, már megint mit tettünk Bocival?

Napló:

Hát valamikor pár napja megtaláltuk magunkat Bocival esmételten a Jani kocsmában,ezredéves törzshelyünkön,és abszint meg házmester bizonyos mennyiségű elfogyasztása után rádöbbentünk hogy folytatjuk a már megkezdett közös munkánkat.A dolog úgy néz ki,hogy én küldök Bocinak rövidebb verseket, amire Ő kreál valami fotót,és a kettő montázsából összejön az "alkotás".Mindezt színesben képzeltük el,pár oldalon.Az első kép egy "nocomment-énvers"-emből készült el,címe még nincs,talán nem is lesz.Remélem hamarost írhatom itt,hogy elkészült az egész

A másik project kissé a reAKCIÓ csoport égisze alatt születik meg,mégpedig egy rövidfilmet tervezünk készíteni Bocival,amelynek a munkacíme várhatólag "Változó képek" lesz.A dolog rém egyszerű:versek lennének felolvasva,és ehhez készítenénk vizuális körvonalat,és tervezem majdan egy projecten belül a zene megírását hozzá,pár barátommal.Elkezdtük a versek gyűjtését,és a válogatás után elkezdődik az ötletek,helyszínek kiválasztása.Remélhetőleg igénybe tudjuk venni a Szegedi Egyetem Tanszékének segítségét.

2008.február 04. 16:22


Termeszek

ragyogó kék villámok
termeszek rágta fák
benső sikolya
végtelen hang
egy rezzenéstelen
napon
a lehelet vékonyuló
madzaga
elszakad

2008.augusztus 24. 01:22

Szombati hangulat

Mi legyen most?-kérdezem halkan, azután belebújok a monitorba. A Morcheeba-Parts Of The Process albuma. Merre vagytok, merre úszik viszonylagos hajótok a neontestek fényáradata alatt? Őrült világ? Nem. Sodró tánc. Merj. Élni. Te lenni.

ajánlom:"...annak, aki érti..."

2008.október 04. 11:53

Azt adja az Úristen…

Pergamenszerű az este.No, nem a színe, mert ez szürkéből alakult át valami ilyenné, mint a klaviatúra előttem, csak épp a betűk és számok helyére még csillagokat sem lehet képzelni. Belőlem folyondárként csap ki a füst, a tegnapi éjdzs party után sem gondoltam volna, hogy két üveg borral a hűtőben a ma így elszalad. Mások Szlovéniába autóztak, míg én lent maradtam a cég bázisán...dörömböl a fülembe az ajtó, hogy "már megint merre jársz"? Szóval pergamenszerű az este. Olyan száraz?Na, épp nem az, ma reggel ezernyi esőcsepp ütemes dobogása ébresztett öt-ötvenkor, és ez nem egyik szösszenetem egyik folytatásának a ki tudja hányadik átirata, hanem a valóság...ja, gondoltam egyből hogy ma nem kell sírt rajzolnom...Na, nem száraz és nem is olyan színű. Hanem könnyű. Belőlem kivon valami sejtelmeset, miközben belém tolja a könnyedség hatalmas adagjait. Nevetek. Rád és Rád, ezernyi embertömeg. Boldog vagyok, nem is sejted mennyire.

2008.október 04. 21:13

Álmok…ti végtelen gyönyör kertjei

Ismét Vele álmodtam. A múltkor felkavaró volt és féltékennyé tett, pedig semmi okom rá hogy féltékeny legyek, hiszen nem az én társam. A múltkor rossz volt az álom, valaki talpig vörösben, egy férfi, ott volt harmadikként, és Ő, őt ütögette, rám nem nagyon figyelt. Akkor nem is tudom mit éreztem, és nem egyszerűen felejtettem el ezt az álmot, sőt, nem is felejtettem el, hisz mint látjátok, még most is itt kering az agyamban, tehát csak valahová elraktam. A mostani szebb volt-ott volt nálam, vacak szobám kicsiny rejtekén és rám mosolygott, mikor azt mondtam neki-"látod, mondtam, ide senkit nem engedek, míg fel nincs újítva a ház". Nem mondott semmit, csak mosolygott, de ez a mosoly több volt nálam, nála vagy bárminél. Minden volt, és egybeforrasztott vele. Álmok...ti végtelen gyönyör és fájdalom kertjei, bár tudnám mit akartok mondani.

2008.október 05. 14:56

Magam után éhkoppon

Töredékek sejlenek fel a nem olyan régi múltból, egy arc éle, egy szempár rebbenése lencsék mögül, mosoly, és...törés,törés,törés. Betonkocka fejemben megint csak a rozsdás kerekek forognak, csikorognak, nyöszörögnek, és a bőr ráfeszül a lélek testére valós börtönként, súlyként. Pedig a fű zöld az ég pedig kék, és még annyi lány van a világon és közvetlen közelemben. Sírhatnék. De nem teszem. Te döntöttél úgy, hogy hallgatsz. A kérdőjelek most először természetesek.A vízpart mindig ott lesz, és mi mindig ott leszünk. Akár hiszed, akár nem. Túlélő vagyok.

2008.december 30. 15:39