Minden szín

Minden szín. Milyen fura még nekem is ez a cím, pedig csak egy kis csenés valamilyen szinten, mástól, másoktól. Mostanában Tomás Eloy Martínez "A tangóénekes" könyvét olvasom, érezhetően nagy hatással voltak rá más dél-amerikai írók, sokat idéz Borges-től, de mentorai és ajánlói között is főleg dél-amerikai írók szerepelnek: Gabriel García Márquez, Isabel Allende, Carlos Fuentes és Mario Vargas Llosa. Nagyon érzékeny könyv, könnyedén csap át egyik hangulatból a másikba (ezért is mertem állítani - sok benne a dél-amerikai írók által keltett hatás, de természetesen ezt még megfejeli a saját szája ízével is), a világ legtermészetesebb hangján. A vicc az egészben, hogy egy áruházláncban túrtam magamnak 300 forintért, ami egy ilyen könyvért nem összeg. Finom eszméletvesztés és a valóság árnyai között lebeg minden betű, szó, mondat - tényleges közeg.
A zene most épp Death In Vegas - I Spy című dala, de az előbb még a Land Of Charon - Fájdalomkényszere zúgott a fülembe, én pedig repedezett szívemre próbáltam mázat kenni közben, hogy ne Rajtad gondolkozzak. Talán összetartja egy kis ideig ismét.
Mindenből egy kevés - és soha semmiből egy darab se.

Két gondolat

Azt mondják, van olyan zene, amelyik megelőzte a korát, és van olyan is, amelyik soha nem éri utol saját korát. A zene megfoghatatlan az ember számára, épp ezért senki nem érti igazán.

Nem tudok bánni a nőkkel.

Mikromagány

Death In Vegas és Portishead szól a fülembe, a kettő között meg a Városbujócska képkockái terigetik ki magukat a kettőtízben. A százháromban, a kettőtizenegyben és a stégen néha cigaretta. Pár jó szó magamhoz. Jó lesz kiszabadulni innen és önmagamból. Torz hangok verdesnek szárnyaikkal, emlékképek vegyülnek az álom dózisaiba. Általános szalagcímek, néhány sor. Bomlás.