Nyitott gerinc a szívben.

Nyitott ablak, függöny rostjain átszűrődő egységes fénynyalábok. Fáradt önmagam. Az ok egyszerű: nincs munkám igazán. Ez megbillenti az egyensúlyt belül és kívül egyaránt. Hozzászokni valamihez, amit azután könnyen elveszíthetsz - és amíg lehetett volna, nem kovácsoltál belőle tőkét, ez legyen a Te abszolút bajod. Szóval hozzászoktam egy fajta egzisztenciához, amelyet most perpillanat nagyon nehezen tudok fenntartani. Ez kihat a közérzetemre is, így fordulhat elő, hogy öt nap után meggondolom magam, és mégsem megyek este sehová. Zárkózottá válás néhány pillanat alatt - ez régen nekem nagyon ment. Nem vettem figyelembe, hogy gyorsan fordulnak a szelek. De ez oly sok mindenre alkalmazható, mint ahogy az előbbi mondat is: "Hozzászokni valamihez, amit azután könnyen elveszíthetsz - és amíg lehetett volna, nem kovácsoltál belőle tőkét, ez legyen a Te abszolút bajod."
Légzésrosta. Valakivel együtt énekelgetni, mindegy mit. Kattintgatás az egérrel ide-oda és már meg is szólal a hangszórókból az, amit kiválasztottam. Azután meg elnyomkodom a dalokat a felénél, mint a már (szintén) megszokásból szívott cigarettát. A fáradtság ellen "ajzószerek", ébredés utáni rutinos mozdulatok, egész napos rutinos mozdulatok és közben mintegy végignézni ezt a semmittevést, ami a cselekvés halála. Túl sok analizálás. A boncterem meg mindig nyitva van, ha épp nem rejtőzik a lecsukott szempilláim mögé, a halványsárga fényű folyosók labirintusába. Egyetlen kötetnyi végtelen az emberi sors - minden szála különleges mégis: vannak ugyan hasonló pontok, ütközések, párhuzamos vonalvezetések, bomlások (kötődés után, előtt, közben), de ez semmi a rengeteg tapasztalni valóhoz képest.
Szeretem a hazug és csalóka álmokat, amelyek soha nem valósulnak meg: mert tiszta és mély öröm lakik bennük - a csalódás épp ezért keserédes, mikor felnyílnak a pupillák redőnyei.
Most itt vagyok és széttárt kézzel szemlélem magam a tükörben. Ahol tartok, magamnak köszönhetem - ahová megyek, mindig meghatározható egy kijelölt út a tétlenkedés tervező óráiban.
Tervező őrület, szerveződő káosz. A tanulság? Nyitott gerinc a szívben.

Egyperces

Tegnap délutáni foszlányok - séta az esőben. Csütörtökön Morus Tamás "Utópia" kötete, a Kárász utcai Antikváriumban. Az Európa Könyviadó gondozásában jelent meg, 1989-ben. A Gyomaendrődi Kner Nyomdában nyomták fűzfői ofszetpapíron, az 1518-as bázeli Frobenius díszeinek felhasználásával. 60 forintba került akkor. Pénteken Esőtáncos koncert izgalmai. Kerestem 40 perc zenével 2000 forintot. Milyen vicces... A mai nap kezdetén Kyuss dallamok - délután vár az út előbb Kiskunfélegyházára, majd onnan Pestre, Kyuss Lives! koncertre a Petőfi Csarnokba, Bíró Janival és Lidák Tamással, kocsival. Legalább ép értelmű időben hazaérünk. Az eső undoksága az utcákon, ahol a megsüllyedt aszfalton jeleket rajzolnak a tócsák. Fel lazítani Budapestre. Keddig pihenő...

Árnyék a Napon.

Az első hosszabb tavaszi séta egy kávéval és egy pohár búzasörrel feldobva társalgás közben: művészetről, zenéről, hitről, múltról-jelenről-jövőről, internetről, kapcsolatokról, filmekről, könyvekről, függőségről, tiszta tudatról. Félig borult ég, félig napsütés. Némi eső, ami elől elbújtunk a székek kényelmébe. Rövid séta az estében, majd hazafelé a busz finom rezgése. A TV zöreje a hátam mögött. E-mail címek, jelszavak, segítség - talán a második lépés az Ismeretlen Zóna (- Kísérleti Terület -) bővebb platformja felé: Aiwass-nak, az Urania zenekar egyetlen tagjának, de hát egy egyszemélyes project nem is állhat több emberből. Mozdulat előre. Árnyék a Napon.