A felszínen.

Ma ez a lélek zajt csap. Az aszfalt a parton a fák alá nő, és vidáman rohangál az autók alatt. Visszafelé a kanyarok előzékenyek, és bemutatják a tájat, miközben még ott lüktet a hangok tükröződése. A démonokat elűztem néhány órára, valakik kikapcsolták éhező áramköreimet, míg a deszkákon rezgett a minden. A vetítőgép mozzanatai csendben surrannak a vászonra, egymásba futva, egymást keresztezve, megölelve, ellökve szippantják magukat a zene köré. Kert az éjszakában, hívekkel. A papír hiába kopna a ceruza alá fektetve édes testét, hiába feszülne az asztal lapjára. Megkapta mindenki az adagját a kétség fényességéből, a melankólia szépségéből, a félig üres ipartelep betonhidegségéből - az eszméleten keringő ingerek atmoszférája előbukkan újra. Elporladt a világ körben, bár néha zavaróan a hangközökben betámadt egy-egy villanásnyi valóság, nem ébredtem fel. Révület a leköszönés után i. Villanyoltás. Nem kérdés hogy elhoztam e egy darabot.

Nyitott gerinc a szívben.

Nyitott ablak, függöny rostjain átszűrődő egységes fénynyalábok. Fáradt önmagam. Az ok egyszerű: nincs munkám igazán. Ez megbillenti az egyensúlyt belül és kívül egyaránt. Hozzászokni valamihez, amit azután könnyen elveszíthetsz - és amíg lehetett volna, nem kovácsoltál belőle tőkét, ez legyen a Te abszolút bajod. Szóval hozzászoktam egy fajta egzisztenciához, amelyet most perpillanat nagyon nehezen tudok fenntartani. Ez kihat a közérzetemre is, így fordulhat elő, hogy öt nap után meggondolom magam, és mégsem megyek este sehová. Zárkózottá válás néhány pillanat alatt - ez régen nekem nagyon ment. Nem vettem figyelembe, hogy gyorsan fordulnak a szelek. De ez oly sok mindenre alkalmazható, mint ahogy az előbbi mondat is: "Hozzászokni valamihez, amit azután könnyen elveszíthetsz - és amíg lehetett volna, nem kovácsoltál belőle tőkét, ez legyen a Te abszolút bajod."
Légzésrosta. Valakivel együtt énekelgetni, mindegy mit. Kattintgatás az egérrel ide-oda és már meg is szólal a hangszórókból az, amit kiválasztottam. Azután meg elnyomkodom a dalokat a felénél, mint a már (szintén) megszokásból szívott cigarettát. A fáradtság ellen "ajzószerek", ébredés utáni rutinos mozdulatok, egész napos rutinos mozdulatok és közben mintegy végignézni ezt a semmittevést, ami a cselekvés halála. Túl sok analizálás. A boncterem meg mindig nyitva van, ha épp nem rejtőzik a lecsukott szempilláim mögé, a halványsárga fényű folyosók labirintusába. Egyetlen kötetnyi végtelen az emberi sors - minden szála különleges mégis: vannak ugyan hasonló pontok, ütközések, párhuzamos vonalvezetések, bomlások (kötődés után, előtt, közben), de ez semmi a rengeteg tapasztalni valóhoz képest.
Szeretem a hazug és csalóka álmokat, amelyek soha nem valósulnak meg: mert tiszta és mély öröm lakik bennük - a csalódás épp ezért keserédes, mikor felnyílnak a pupillák redőnyei.
Most itt vagyok és széttárt kézzel szemlélem magam a tükörben. Ahol tartok, magamnak köszönhetem - ahová megyek, mindig meghatározható egy kijelölt út a tétlenkedés tervező óráiban.
Tervező őrület, szerveződő káosz. A tanulság? Nyitott gerinc a szívben.

Egyperces

Tegnap délutáni foszlányok - séta az esőben. Csütörtökön Morus Tamás "Utópia" kötete, a Kárász utcai Antikváriumban. Az Európa Könyviadó gondozásában jelent meg, 1989-ben. A Gyomaendrődi Kner Nyomdában nyomták fűzfői ofszetpapíron, az 1518-as bázeli Frobenius díszeinek felhasználásával. 60 forintba került akkor. Pénteken Esőtáncos koncert izgalmai. Kerestem 40 perc zenével 2000 forintot. Milyen vicces... A mai nap kezdetén Kyuss dallamok - délután vár az út előbb Kiskunfélegyházára, majd onnan Pestre, Kyuss Lives! koncertre a Petőfi Csarnokba, Bíró Janival és Lidák Tamással, kocsival. Legalább ép értelmű időben hazaérünk. Az eső undoksága az utcákon, ahol a megsüllyedt aszfalton jeleket rajzolnak a tócsák. Fel lazítani Budapestre. Keddig pihenő...

Árnyék a Napon.

Az első hosszabb tavaszi séta egy kávéval és egy pohár búzasörrel feldobva társalgás közben: művészetről, zenéről, hitről, múltról-jelenről-jövőről, internetről, kapcsolatokról, filmekről, könyvekről, függőségről, tiszta tudatról. Félig borult ég, félig napsütés. Némi eső, ami elől elbújtunk a székek kényelmébe. Rövid séta az estében, majd hazafelé a busz finom rezgése. A TV zöreje a hátam mögött. E-mail címek, jelszavak, segítség - talán a második lépés az Ismeretlen Zóna (- Kísérleti Terület -) bővebb platformja felé: Aiwass-nak, az Urania zenekar egyetlen tagjának, de hát egy egyszemélyes project nem is állhat több emberből. Mozdulat előre. Árnyék a Napon.

Rend szerzés

Rend szerzés. Blokkolom a kifelé áramló hihetetlen zuhatagot, ami ki tudja miért, de belülről jön. Épp az új, tavalyi Antimatter dupla válogatáskorongról írok kritikát egy weboldalnak, jobban mondva a kronosmortus.hu weboldalnak, ahová már jó ideje küldöm írásaimat (és mellette a stonerrock.hu-ra is). Furcsa érzelmek kanyarodnak visszafelé az Időben, mintegy hurkot képezve a múlt és a jelen között, egy folyamatosan táguló hurkot az én Időmben, amely azt hiszem, csak a sajátom és senki másé. Ebből adok vagy veszek el, hiszem hogy tart még egy jó darabig, miközben azt hirdetem, hogy semmi különös nem történik, hiszen áll és nem megy sehová, mert csak mi, emberek vagyunk ezzel nagyjából így, mármint hogy mérjük és számoljuk és kiszámoljuk és elpocsékoljuk ész és logikus érvek nélkül, belepuffogva a félhomályba, az őszi ködbe, vagy a néhanap jóleső napfénybe, ami a felhőkön tör át. A felelősségteljes gondolkodás talán túl későn fogott meg, de az is lehet, hogy még sincs igazam, és még most sem tudok felelősségteljesen gondolkodni vagy cselekedni...álmodozom és jól van ez így (?!). Hihetetlen színek maradnak bennem, mert nincs itt az, akinek átadhatnám ezeket a színeket, vagy ha itt is lenne, én vallanék kudarcot, hiszen alkalmatlan vagyok bármilyen társas kapcsolatra. Nos igen. Vagyok. Én. Alkalmatlan.

Új napok mérlege

Új munkahely alig több mint másfél hete. Könyvtárból beszerzett, 50 forintért vesztegetett, selejtezett könyvekből építgetem a könyvtáram - ma kettőt vettem, egy finn és egy dél-amerikai író munkájának gyümölcseiből, a múltkor meg négyet sikerült beszerezni. Épülget a könyvállomány. Nemsokára indulás munkába, sajnos csak kiegészítő munka, négy órás, de ez is hoz valamit a konyhára és majd az adósságaim ebből is tudom kifizetni. Persze reményeim szerint találok átmenetileg áprilisig egy másikat is, mert ez nem állapot, és hát annyi jó koncert ígérkezik, csak az első félévben, hogy nem tudom hova kapjam a fejem (Kyuss, Swans, akkor ott van a Neurosis tag fellépése...). Mindenféle mentőötlettől mentesen róvom az utcákat, agyban már készülök az újjáéledt reAKCIÓ csoport első idei felolvasóestjére (április 11), meg előkapartam már a Polgár András könyvet is, hogy végre nekilássunk annak az átdolgozásának színpadra, de teljesen szokatlan módon a sima színpadi produkciótól, hiszen több mindent szeretnénk benne elegyíteni, így a "hangszerepet" és a sziluettjátékot, vagy épp a minimális színpadi díszletet és a vetítést, és még ki tudja milyen ötletek kapnak helyet.
A lelkem néha nyugodt, de néha teljesen megrázkódom a súly alatt, hiszen az eddigi megélhetésem jó ha egyharmadát megkeresem a mostani munkámmal, így kissé sebezhetővé váltam. De megvan az akarat és az igyekezet hogy másik munkám is legyen - no és a tett is megvan hozzá, nemcsak az akarat, mely önmagában tunya csak.
Ahogy azt egy film címe is sugallja: Lesz ez még így sem!