Igen...valahol igaz most ez a könyvcím: "elhagyott a közérzetem". Vagy mi. Csak zakatol odabent a nagy fene minek létezés kérdőjele, kopog a magány a cipőm talpán (na ezt mintha olvastam vagy írtam volna), egyedül vagyok, dühös vagyok, magam vagyok, befelé fordulás, ólomsúly. Miért? Na ez az a kérdés, amire nem nálam van a válasz. Mi lesz itt? Fogom a fejem és asszem ez nem egy kiút éppen. Túl sok vagyok magamnak. És vallom hogy egyedül lenni jó. És persze abszolút nem. Csak emlékművet állítok a szerelemnek, én meg itt rothadok belül a már elkészített lélek-koporsómban, és már érzem a rámnehezedő fekete föld súlyát, a nyirkos hideget, a bennem küzdést, a valóság eme elvetélt részét, útlevél nélkül vár az utolsó pecsét. Férgek rágják a koporsóm falát, de az összes féreg én vagyok, mert minden egyes kis féreg a saját félelmem, önzésem és világom szülötte erő, amely egyszerre tart életben és állít a falhoz szép lassan. Hit nélkül hiszek.

Fordítva

Kora reggel...odakint a madarak megnyugtató csivitelése, én egyenlőre egyedül ébren. Nemsokára reggeli (abált szalonna és kenyér), teát főzök, elszívok egy cigarettát, majd néhány falat, hogy mégse üres gyomorral induljak neki a mai munkának. Talán fél nyolc körül indulunk a kocsival a terepre, befejezzük a tegnap elkezdett szarmata sír bontását, majd dokumentálás: fotó, rajz, szintezés. Jót aludtam az este, és a tegnapi kellemes tavaszi napsütés teljesen jó volt. Hárman voltunk csak kint a felszínen, se munkagépek nem zörögtek, se a munkások nem voltak kint, így a nyugalom és a tiszta levegő élvezhető is volt. Egy kis elementáris élvezet tőlem. Röviden, mintha csak épp megpiszkálnád a seb tetejét. Mintha. A mintha egy egymástól átvett minta. Kódolás és hódolás, de lehet hogy fordítva jobban érvényesülne a dolog leírva.

Mogyoródarabok

Kettőtizenegyes meg százhármas szünetek, botorkálás a valóságból egy enyhe tünetvilágú illúzióba. Tágabb értelemben véve a Világ egy nagy (kollektív) börtön, kissé szűkítve az ország, város, falu szintén (kollektív) börtön, ezen belül azonban tagolódik még a közösségi börtön azok számára, akik valamilyen célból, valamilyen helyre közösség formájában összejárnak, azután van a családi börtön, lehet ezt érteni bérházak, kertes házak vagy épp panellakások egyszerű labirintusaira, és még szűkebbre véve az emberi test is börtön...vagy épp ki minek látja.
Mindenesetre régóta nem a megértés kíváncsisága vezeti az embereket, hanem az előítélet és sok esetben a haszon. Ilyen a kollektív menekülés egymás felé, jobban és érthetőbben kifejezve a szerelem (bár a barátságok is ide tartoznak). Igen, a szerelem is "haszonra törekvés" egyfajta értelemben: hiszen az a vágyunk, hogy a szeretett féllel legyünk, vele, akivel olyan jól megértjük egymást, akinek elmondhatjuk a felbugyogó könnyeket, a feltörő mosolyt és elmimikázhatjuk a sértődöttséget, hogy ránk figyeljen. Érzelmi zsarolás helyett tiszta logikai cselekvés, automatizált módon.
Érzünk a gyermekkoron kívül és a családtagjaink, szeretteink elvesztésekor feltörő hullámokon kívül egyáltalán valaha is valamit? Vagy csak jól játszunk egy szerepet: van aki beletörődéssel, van aki alázattal, van aki nyomorult csibészként, van aki pompás dámaként - hej Te Élet, te könnyed színház, ahol a legkisebb mozdulatnak is súlya van. Hatás.
Szóval maszkok mögött és között élünk. Ez van. Csodálatos, hogy az automatika mit meg nem cselekedtet velünk...vagy most csak az automatika egyszerű fogalmára akarom fogni mindazt, ami kényszeres? Magaslatok és mélységek között álmot kovácsol a remény.

Hosszú hétvége előtt

Ez a hét is lassan eltelt...volt egy römiparti, még szerdán, egy kolleganőmmel Miklós Eszter-el és egy itteni ismerőssel, Jansik Tibor-al, folytattuk, amit tavaly abbahagytunk...remélem így lesz továbbra is...
A nada zenekar léte kérdéses, az új próbahely jól néz ki, és meg is felelne, csak sokallom a bérleti díjat, így én egyenlőre nem csatlakozom, hazaviszem a dobom, és felújítom: ráfér. Addíg meg, míg nem lesz másik zenekar, a projectjeimnek élek: lehet hogy Ervinnel nekiállunk az Other Project-nek, de közben az elektronikus zenémről sem feledkeztem meg: tegnap készítettem egy alapot, persze még biztos változni fog, de legalább nekiálltam.
Nemsokára hazafelé, otthon könyvek, némi zene, és esetleg kritikaírás, no meg persze egy giganagy rendrakás és takarítás a szobámban:) - de előtte még most befejezem a Void Of Voices/Ulver koncertbeszámolót, és ha bírom, akkor még megfogalmazom a Pozwakovski/Mono koncert élményeit is...hatások, amelyeket igazából nem köznapi, vagy nem annyira köznapi megfogalmazásban adok közre ash néven a kronosmortus weboldalán. Remélem a Volt fesztes Massive Attack koncertre is sikerül eljutnom:)
Mozduljunk, hátha sétaidő lesz.

Percegés

Felhasználóbarát egyszerű és egyszeri felhasználó. Magányos társ vagy társas magány. Annyira elcsépelt szavak, és annyira kiürült idiómák...
Nihil-demo 1990
Valami borzongás fut a lépcsőkön a százhármas és a kettőtizenegyes között. Barnaszofi.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ