Életérzés

Szombat van, este 19:46, én meg agyalok hogy mit is kéne berakni a lejátszóba...valamit, ami talán kizökkent elfelhősödött gondolataimból - igen, már megint egy kis depresszió (ami ritka vendég már nálam, de néha beköszön). Rátaláltam Zorán egy számára ( A Szerelemnek Múlnia Kell), és ez most pont jó, kellemes és megnyugtató...belesüppedek és közben depresszióm okán vagy épp okafogyottságán gondolkozom. Lehet attól, hogy épp nem szívok, és ez visszaveti az állandósult kitörést. Vagy épp pont a magány erősödött meg bennem, a párnélküliség egyszerű, nemes, de fájdalmas mementója villódzik a szemem mögötti vásznakon. Persze ez is egy olyan kérdéskör, amiben az ember nem lehet biztos. A magány jó is tud lenni, dolgozóvá tesz, serkent,az agyamat írásban, képben, zenében való kifejezésre ösztönzi, és nemcsak az agyamat, hanem a lelkemet is (az agy helyett meg írhattam volna szellemet); ugyanakkor képes ezek ellentétét is előidézni, mint azt tudjuk. A magány...illetve a párnélküliség hangjai mellett megfordul persze a fejemben, hogy a kollektív egymáshoz menekülés (a párkapcsolatok) sem feltétlen örömöket takarnak. Melyik a tisztább? - csakis az, amit az érző ember a magáénak vall egy pillanatnyi időintervallumban, hiszen érzései csakis az iránt elkötelezettek. Így van ez - van aki szeret a magány "rabja" lenni, más pedig a "társas magányt" választja. Most, én melyiket választom? Egyiket sem, a kettő között őrlődöm. Persze kapok hatásokat mindkét oldalról, és valószínűleg majd lesz valami...ahogyan szokott. Egyszer csak szerelembe esek, ami eltart egy ideig, mint a kapcsolat, azután vergődés, meg a miértek sora, és újra a tiszta magány mellett kötök ki, ami rám inspiráló hatással van főképp, persze néha azt érzem, hogy ezt a semmit, ami én vagyok, egy pillanat alatt el lehetne tüntetni erről a bolygóról. Törölt emlékezet. Új zene: Black Sun Ensemble. Pszichedelikus meg amit szeretnétek...és amit szeretek én is. Mert fog az agyam, de fogok e én bármit is a külső interferenciákból? Vagy éppen megfordítva a kérdést és a kijelentést: az én interferenciámból fog e valaki valamit? Haza - hol a haza, hol az otthon, hol van Ő? És hol vagyok Én...?! Előtted aki olvassa ezt, talán tisztábbnak tűnik ez, mint nekem, aki írom. Tudni- és tennivalóm van még, gondolhatok itt bármire. Csökkenő zavartság, fellélegző gondolatok, mintha csak lezsíroztam volna a bicikli hátsó agyát, hogy jobban forogjon. Cigaretta odaát, egy fallal elválasztott kockalétezésben az Idő egyik porszemében. Valaki suttog bennem és ez a valaki én vagyok. Nem lehet nem folytatni azt, amit mindig hangsúlyozok: megélni és nem élni kell az életet.