A Holt-Körös partján ültem és szakadt a hó

Plágium a cím, de nem érdekel. Most egyszerűen ez illik a legjobban ide. Mosolygós, kellemesen fáradt nap, és a piszkosszürke felhők okádják a hópelyheket. Gyerekes hát, de az se érdekel: én mindig őszintén rácsodálkozom a hóesésre, az adott tél első havára pedig főképp. Meg hát itt az ideje is, hogy melegen öltözve összejárjam a friss havat, benne hagyjam egy pillanatnyi roham erejéig a lábnyomom, hogy azután a következő hadosztálynyi hó, máris kezdje maga alá temetni. Nincs megállás, csak szakadatlan és egyre erősödő hullámokban meginduló támadás. És a nagy fehérség köpenyt terít a vállamra, a szél pedig borzol...