Mindegymindegy

Cigaretta a kettőtizenegyben, kávé a kettőszázkilencben, melegítve, tejjel, kevés cukorral, majd a kettőtízben bolyongás. Számítógép előtt a világ, fáradtság vagy szimpla letargia, nem tudom minek az érzete, és némi bizonytalanság a jövő félévet illetően. januártól munkát kell találnom, rendezni a közben felhalmozott adósságaimat, rendeznem magam sorait...tiszta katasztrófahelyzet, de valahogy kievickélek belőle. Bízom magamban. Egy állás a legfontosabb most, legyen az bármiféle munka is. Már öt éve hogy folyamatosan dolgoztam, ez most olyan bénító érzés: bénító, hogy bizonytalan a jövőm, bénító, hogy most döbbenek rá, mennyi mindent én magam toltam el, ami a jövőképemet illeti. És mennyi mindent eltoltam magamtól ezzel. Persze nemcsak magamtól, hanem a családomtól is. Most megint egy csapda - ugyanaz mint sokszor, a nemtörődömség és a hanyagság csapdája visszaüt, és az acél rugók nagyot csapnak. Nincs választás - munka kell, nem segély, dolgozni kell, nem tanfolyamra járni. És ezt itt, most csak magamnak köszönhetem...mint néhányszor a múltban. Aki nem tanul időben, így jár, aki nem ébred fel időben, átalussza a lehetőségeket. Tenni akarás helyett cél, amit beteljesítek. Mától.