Vasalat nélkül

Még egy darab a mozaikból...egy tavalyi elmefolyás:

Papp Szilveszter Zsolt: Vasalat nélkül

Az első lapra kanyarodó betűk eszembe juttatják, hogy amíg főképp kézzel írt leveleken rajzolódott az életem egy-egy része, főképp ilyen lapokat (megjegyzés: a kéziratos levélpapír jobb felső sarkában egy kb. 8cm x 3,5cm-es fekete-fehér fénymásolt kép látható Mihály arkangyallal) használtam levélpapírnak. Közben sokszor ebben a fotelben ültem, ahogy most is, és ugyanez az öreg és megviselt rajztábla volt az alátét. Ez csak amolyan adalék – egy kis foszforeszkáló nosztalgia, valahol odabent, a sötét és mély „bennem”. Nem mellesleg nem úgy sötét és nem úgy mély. Csak elképzeltem, ahogy odabent felviláglik ez az emlék. A múltból, sőt, a múltakból, hiszen nem egyszer ültem itt, mint említettem. Értelmezhető képek gondolatai ébrednek – benned is. Más ez az alkalom most.
Más városok rohanják meg a nappalokat, az estéket – egy darabot a folyamatosan körbejáró napból (ami ugye nem jelent mást, mint a farkába harapó kígyót, és a mohó birtoklásvágy képe is ehhez társul: az a pici darab az egészet jelenti – ha az Időt értelmezni tudjuk is, felfogni mégsem, de ettől függetlenül használjuk); vagy egy darabot ebből a valójában krumpli formájú bolygón létrejött eszméletvesztésből, amit Életnek hívunk, igazi, nagybetűs ÉLET-nek, pedig nem is tudjuk igazán mi az. Amíg csak éljük és nem megéljük , addig kutatjuk, formáljuk, azt hisszük megértjük, adjuk, eladjuk, elvesszük, eldobjuk – szóval semmi élvezet, csak megszokás, mint a reggeli kávé, ami hidegen borzalmas. Főleg az, hogy azt sem tudjuk, hogy ezt tudjuk. Tökéletesség semmiben sincs, de tökéletesíteni mindent lehet.
Szóval az utazásnál kötöttem ki megint. Egyenes, kanyargós, kényelmes, fárasztó, gyors, zötyögős, sima, göröngyös. Mellékutak, vakvágányok, ösvények – végül is minden út vezet valahová. Az álom a valóság és fordítva. Melyik eszméletünk „tudatos” és melyik „tudattalan”? A válaszok valószínűleg az orrunk előtt vannak, jobban mondva az orrunk felett és mögött, arra hátrébb. Jobb ha látsz, mintha magadtól vakulsz meg.
Az álom ugyanúgy kezdődik – lehunyod a szemed, azután a tudattalan tudat figyeli a légzésed ritmusát a kellemes nyugalomban, azután ebbe beledobol a szív, a füledben hallod ahogyan az ereidben fut a vér…elájulsz. A következő képek villódznak, futnak, hol élesen rémisztően, hol megnyugodva. Majd bekopog az ébredés eszmélete.

„Csak nem mindegy kitől,
De felkel a Nap,
Egy tegnap után fut
A maradék holnap”

Szóval bekopog az ébredés eszmélete. Nehezen törnek be a fények az ólomsúlyos szemhéjak alá. A beférkőző fények hangjai zavarosak, de melegek és szédítőek. Egy barna ruhás szekrény áll szemben, rágyújt, zakóját a székre veti. Néz, csak néz, és elegánsan dohányzik.
- Comó estas? – kérdi . A lényeg hogy figyelj magadra. Visszaváltozik a valóság darabja, beélesedik a kép – már hogy is beszélne egy szekrény hozzád? De a kérdés él. T mínusz mennyi is az élet? Mindenfelé ácsorogsz, és úgy csordulnak szavaid, mint tollból a tinta.

2009, Kiskundorozsma