Aranymetszés a város zajában

Alakzatok a végtelen mintázatában.

Elhajolt órafedél, a mutatók és a felhúzó hiányzik, a szerkezet megvan, ép.

Időtlenség a rendetlenségben, a Tejút fénye a völgy szívében.

Ópiumcseppek fénypászmáiként tör rám a szomorúság.

Hűlő nescafé, papírfecnik, tűzoltócsap.

Poros jazz az elemekben.

Null-kilométerkő, autópálya, szélmalomharc.

Valahol tengerszín szürke az aszfalt.

Sötétlő városok fényorgonája.

Vénák furcsa láza.

Elszíneződött arcok a tömegben.

Jeleneteket hagysz magad után.

A lábnyomaim andezit spirálja éveket hasít a fába.

Egy adag fejetlenség, egy adag felejteni próbálás, tehetetlen düh, a düh tehetetlenségemben.

# Barna haj, kötött pulóver, fehér sál. Vékony testalkat előtt némi sugárzás. #

Kamion – Budapest – metró.

Három megálló a tányérra csöpögő csapig.

Restár sorok, Restár sorsok.

Két nemzedék keserű tenni akarása.

A szeptemberi nap kibújik a felhőkből egy pillanatra.

Nemtudomhányadikcigaretta.

Pestszentlőrinc – Havanna Ltp. – utcahangok.

Reggel, délelőtt szűrődő magnószalagok.

Olyanná válunk, mint a sztratoszféra.

Vagonszám állnak az ötletek, csak a sínek, ezek az átkozott, rozsdás sínek már nem vezetnek sehova.

Folyamatos szünetjel.

Elkopott neonálmok a kávéscsésze peremén.

Leégett gyufaszál hódol a kanapén.

# Trehányság van, kérem szépen! – mondta a tisztviselő és levette az orráról a pápaszemet. #

A kezemet tördelő akarás éjszakai busza.

Elmaradhatatlan mechanizmusok.

Konyhákban felejtett párbeszédek, és körülötte a világos, visszatöltött föld.

Ötpercenként csörög a telefon.

Eladhatatlan apróságok, villamos zaj.

Bakelit lemezek mámora.

Pár órás reinkarnáció alvások.

A boltban nem fogadják el a kenyérjegyem.

Bakelit sercegésen felriadás.

Aranymetszés a város zajában.

Az évek kiraknak, mint egy kártyajátékot.