Ismét itt a hó. Könnyed pelyhei elegánsan ereszkednek alá a lámpa fényének bűvkörében. Elszívok egy cigarettát, majd elindítom a filmet. Jean-Luc Godard 1966-os alkotásáról van szó, a francia-svéd koprodukcióban készült "Hímnem - Nőnem" filmdrámáról. Negyvenhat év telt el, ha jól számolom, és az elegáns zakóból rég kikopott holmi lett. Van akinek ennyi vagy épp ennyi sem az életből az a szelet, ami a rendelkezésére áll. Képkockákon keresztül sodródik a jelen és a múlt. Érintések láncolata. Újabb cigaretta a konyhában és mellé egy nyelet mézes fügepálinka - természetesen házi párlat.
Az egyéni megoldások egyéni látásmódok. Elsiklik egy peron a villamosok mellet. Védekezés a szituációk ellen más szituációkkal. A könyvek kiolvassák a lelkünket és elménkbe gondolatokat ültetnek. Mesélhetek erről elfogultság nélkül? - kevésbé hiszem ezt, ahogy más is kevésbé hiszi. Utazhatok mindenfelé a lapokon: a szavak között tájak tűnnek fel, a tájak pedig kalandokat rejtenek. Különlegesnek tűnő, személyre szabott kalandokat. Ilyen a szerelem is, személyre szabott kaland. Újságpapíron is elél, nincs szüksége vastag lexikonokra. Átnézek ezen az ólommal szennyezett lapon, feliszom az ólom redőit, egyéniségeinek apróságait, magamba szívom a nyomda illatát, amin még a szedő kezének kézjegye is láthatatlanul látható. Üveglap mögé rejtem.
Elgázolom saját magam. Ez van ideírva, nagy hévvel, nagy karcolattal, lendületes tintanyommal. Persze csak egy kép - kettészakadva és már tovább is nyomom a kioldógombot. Lefut egy lépcsőn a világegyetem, én még éppen idejében elkapom. A járdalapok könyörülete egy ismeretlen városban - kiragadott szó- és képjáték. Beállítom az időzítőt, a fényt megmérem - teljes a kompozíció. Ezt akarom a vászonra vinni, mintegy tolakodva, persze a történet nem teljes, csak összeállt a szabadban.
Fogom a szakaszjegyem és átülök egy másik járatra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése