S. és a Hold.

Katalizált nemzedék vagyunk, kép és információhalmazba áztatjuk az elménket, önként odaszegezve magunkat az internet keresztfájához, közben csordogál az Idő, amiről azt hittük: megállt mellettünk. -Kilencig sütött a nap - mondta,miután beszállt. -Akkor is egymás ablakait nézzük - válaszolt fáradtan. Meteoritemberek sétálnak a kikötőkben, karjukon elnyűhetetlen párduc gekkójuk mélázik a vasárnapi hírek felett. Viharhalmaz. -Korán fekszem. Már hajnalban fel akarok kelni. - mondta. -Apa hideg tekintettel nézi Anyát. - szólal meg hátulról egy fiatal hang. Végigcsorog az eső a piac elhanyagolt zugain. Rozsdabarna kezét ráteszi az ősz a tájra. Egy távolsági busz kürtje hasít a nappaliba. Gyertyák állnak vigyázzban a temetőkben. Befordul a sarkon, ballonkabátján átszűrődik a tegnap este, kezeit zsebre dugja. Szája sarkában cigaretta fityeg. Tovatűnik, mintha soha itt sem lett volna, csak a kabát surranása és a lépések sebessége vésődik fel valamiféle különleges rendszerbe, amit ha nézhetőre lassítanánk, akkor nagy sebességgel mozgó embereket láthatnánk. -Indulhatunk. - mondta. -Ne nézz oda! - szólt hátra Apa. -Mindjárt szinkronizál. Valahol a történetek felénél kiradírozták a könyveket, nehéz lesz felkutatni a megmaradt példányokat és újranyomtatni az életet, értelmestül, gyökerestül - mert újragondolni a végét egyszerűbb egy történetnek, mint felkutatni az eredetét. Van ez így. Egyszerűen csak felébredünk. A kezünkben még ott a gyújtáskulcs, üzemanyag is akad még, csak nem tudjuk honnan indultunk, azt pedig végképp töröltük a merevlemezről, hogy hová is.