Merevedés

Napközben a nyolcvanas évek itthoni képviselői, már ami az alternatív/új hullám zenéit illeti: így került sor A Cég, az URH, a Trabant hallgatására is. Néha a képernyőn felvillan J. szeme. Közben egy-két régi zene vagy épp film beszerzése, cserebere, egyebek. A listába pötyögöm a fotók számait napok óta: a monotónia virágzása. Finomított kvarcmozdulatok a bőrön. Nézzünk bele a gondolatokba: ábrándot kergető biomechanika kapcsolatai, áramkörök a csodálat szintézisében. Elküldeném a verseim, ha volna hova és ha volna miért. Pihenő egy tengerparton, a hold tányérán megcsillannak a valaha volt óceánok. Csillagok közül szemezgetek az egyetlennel - bármit is mondok, lefagyott a memóriám. Almacikkelyek és Képzelt Város. Soha nem volt atomkorszak. Az űr visszfénye a szememben, olvasmányok betűrengetege okádja magából a képeket. Vetítek önmagamnak. Telefonbeszélgetések, örömteli hangok. Másfajta beszélgetések senkivel. Voltam, maradok, elmentem. Kiteljesedés az örvény legalján, ahol a lényeg marad csupán. Tisztázatlan papírlapok keresnek menedéket fiókjaimban, alszanak, mint akik soha nem akarnak felkelni álmukból, mint akik soha nem akarnak kilépni saját világomból. Menedék az agyamnak, menedék az ágyamnak. Fogjatok: lezuhanok.

Mindegymindegy

Cigaretta a kettőtizenegyben, kávé a kettőszázkilencben, melegítve, tejjel, kevés cukorral, majd a kettőtízben bolyongás. Számítógép előtt a világ, fáradtság vagy szimpla letargia, nem tudom minek az érzete, és némi bizonytalanság a jövő félévet illetően. januártól munkát kell találnom, rendezni a közben felhalmozott adósságaimat, rendeznem magam sorait...tiszta katasztrófahelyzet, de valahogy kievickélek belőle. Bízom magamban. Egy állás a legfontosabb most, legyen az bármiféle munka is. Már öt éve hogy folyamatosan dolgoztam, ez most olyan bénító érzés: bénító, hogy bizonytalan a jövőm, bénító, hogy most döbbenek rá, mennyi mindent én magam toltam el, ami a jövőképemet illeti. És mennyi mindent eltoltam magamtól ezzel. Persze nemcsak magamtól, hanem a családomtól is. Most megint egy csapda - ugyanaz mint sokszor, a nemtörődömség és a hanyagság csapdája visszaüt, és az acél rugók nagyot csapnak. Nincs választás - munka kell, nem segély, dolgozni kell, nem tanfolyamra járni. És ezt itt, most csak magamnak köszönhetem...mint néhányszor a múltban. Aki nem tanul időben, így jár, aki nem ébred fel időben, átalussza a lehetőségeket. Tenni akarás helyett cél, amit beteljesítek. Mától.

Kifelé menet

A kettőtizenegyben cigaretta és holdnézés. Előtte egy kis ízlelés: 2009-es Budai Chardonnay, a nyakas borok közül.Ma főképp neo-folk/dark ambient/world music hallgatás, bevásárlás előtt és után. Kint hideg szél, úgyhogy elmaradt az Ó-temetőbe tervezett séta, fotózással egybekötve. A The Dark Brotherhood demo borítójának ötletei.Valami történik, az állóvíz körül, feszes, nyugtalan tükre megbolydul, ráncokat vet, bizonyos törvényeknek engedelmeskedve. Jelek. Parancsok, amelyek anélkül futnak, hogy tudatos rágondolásról beszélhetnénk. Mi ezen a felén vagyunk a Földnek. A Hold fele, mint egy kettévágott gömb, hever a csillagok között. A félkör íve aranylóan ragyog, elütve némileg a belső héj színétől. Sötétben némi fény belőle, egy kevés a fel-felizzó parázs röpke, intenzív elmúlásából. Még gyönyörűbbnek tűnik a tiszta égbolton. Belémütközik egy szék kifelé menet.

Minden messzeség

Minden messzeség
ott van egy pontban
ujjaim a múlthoz érnek
kizárt
hogy a bűvölet fogva tart
de ami öröm ma
holnap magamhoz térít
a testcellában

Idomulás

Természetes frázisok

Gömböcök idomulnak a hasamhoz
a stimulált világegyetem obeliszkje
támaszkodik a szobrászhoz
és fraktálban méri az időt

Merem én azt mondani hogy semmirevaló az élet rongyos kis csücske?Merem.

Minden szín

Minden szín. Milyen fura még nekem is ez a cím, pedig csak egy kis csenés valamilyen szinten, mástól, másoktól. Mostanában Tomás Eloy Martínez "A tangóénekes" könyvét olvasom, érezhetően nagy hatással voltak rá más dél-amerikai írók, sokat idéz Borges-től, de mentorai és ajánlói között is főleg dél-amerikai írók szerepelnek: Gabriel García Márquez, Isabel Allende, Carlos Fuentes és Mario Vargas Llosa. Nagyon érzékeny könyv, könnyedén csap át egyik hangulatból a másikba (ezért is mertem állítani - sok benne a dél-amerikai írók által keltett hatás, de természetesen ezt még megfejeli a saját szája ízével is), a világ legtermészetesebb hangján. A vicc az egészben, hogy egy áruházláncban túrtam magamnak 300 forintért, ami egy ilyen könyvért nem összeg. Finom eszméletvesztés és a valóság árnyai között lebeg minden betű, szó, mondat - tényleges közeg.
A zene most épp Death In Vegas - I Spy című dala, de az előbb még a Land Of Charon - Fájdalomkényszere zúgott a fülembe, én pedig repedezett szívemre próbáltam mázat kenni közben, hogy ne Rajtad gondolkozzak. Talán összetartja egy kis ideig ismét.
Mindenből egy kevés - és soha semmiből egy darab se.

Két gondolat

Azt mondják, van olyan zene, amelyik megelőzte a korát, és van olyan is, amelyik soha nem éri utol saját korát. A zene megfoghatatlan az ember számára, épp ezért senki nem érti igazán.

Nem tudok bánni a nőkkel.